Kinek érdemes végtörlesztenie a devizahitelét?
A mai frankárfolyammal számolva 24 százalékos kedvezményt kap hiteléből az, aki törleszt. Ezt kell mérlegelni.
A mai frankárfolyammal számolva 24 százalékos kedvezményt kap hiteléből az, aki törleszt. Ezt kell mérlegelni.
Orbán Viktor parlamenti vizsgálóbizottság felállítását javasolja, hogy feltárják, kit terhel a felelősség a devizahitelesek eladósodásáért. Erről a kormányfő a Hír Tv Rájátszás című műsorában beszélt. A kormányfő szerint időbeli korlátot kell felállítani a hitelesek számára a végtörlesztés igénybe vételére.
Negatív irányba ható kockázatai vannak a devizahitelek rögzített árfolyamon történő, egyösszegű törlesztését lehetővé tevő kormányzati terveknek, amelyek veszélyeztetik a hitelezést, a gazdasági növekedést és a közpénzügyeket – mondta Frank Gill, a Standard & Poor's (S&P) európai szuverénadósság-kockázati besorolásokért felelős igazgatója a Bloomberg üzleti hírügynökségnek adott telefonos interjúban kedden.
Megkopott az 54. Velencei Képzőművészeti Biennále dán pavilonjának politikusportrékból összeálló padlómozaikja, mely még a júniusi megnyitó előtt alaposan felkavarta az indulatokat. Orbán Viktor portréja az alkotás közepén kapott helyet, "illusztris" társaságban. A nagy vihart kiváltó alkotás utóéletének néztünk utána.
Az LMP nyílt levélben kérte szavai pontosítására a miniszterelnököt, mert értetlenül áll Orbán Viktor azon hétfői kijelentése előtt, hogy "a külföldi tulajdonú bankok mögött ott állnak az anyabankjaik, az OTP és az FHB mögött pedig ott áll a magyar állam", ha pénzügyi nehézségekkel néznének szembe a devizahitel-végtörlesztési javaslat nyomán.
Ausztria megvizsgálja, hogy mennyiben jogszerű a devizahitelek rögzített árfolyamon való végtörlesztéséről szóló magyar kormányzati javaslat - jelentette ki az osztrák kancellár kedden egy sajtótájékoztatón.
Öt százalékot estek a hiteleket kínáló International Personal Finance részvényei is tegnap, miután a cégcsoport bejelentette, őket is érinthetik a Magyarországon bevezetendő olyan intézkedések, mint a teljes hiteldíjmutató (THM) 30 százalékra csökkentése.
A Jobbik szerint a kormány működéséről állítanak ki bizonyítványt azok az internetes hírportálokon megjelent fotók, amelyek szerint Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti beszédéből kihagyta a szociális bolthálózatról szóló fejezetet - jelentette ki Z. Kárpát Dániel.
Az LMP szerint egy felelős kormány tekintettel van arra, hogy az ország csak stabil bankrendszerrel képes működni.
Orbán Viktor egy zsákutcás gazdaságpolitikába kezdett, ebben próbál meg kapaszkodót keresni, amivel azonban újabb és újabb hibákat követ el - mondta Petschnig Mária Zita közgadász a Klubrádióban.
Fehéríti a gazdaságot a fordított adózás bevezetése a mezőgazdasági termékek kereskedelmében - mondta el az Ernst&Young adóigazgatója. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint helyesek a miniszterelnök által bejelentett, adózást érintő lépések.
Durva beavatkozás a piacgazdaság rendjébe a végtörlesztésről szóló kormánydöntés, amely ellentétes a hatályban lévő alkotmánnyal és a jövőre életbe lépő új alaptörvénnyel is - vélik a Portfolio.hu-nak nyilatkozó alkotmányjogászok.
A Magyar Szocialista Párt nemet mond a kórházak és a szakrendelők "az önkormányzatoknak anyagi és morális veszteséget, a betegeknek ellátási bizonytalanságot okozó" államosítására - közölte Kökény Mihály, az MSZP Országos Választmányának tagja.
Forintgyengülést és általános bizalomvesztést jósolt Magyarországgal szemben Wolfgang Ernst, a Raiffeisen Bank elemző részlegének országunkkal foglalkozó szakértője röviddel Orbán Viktor parlamenti beszéde után.
A fejlődő országok gazdaságtörténetének visszatérő jelensége: időről időre eljön az a politikus, aki azt hiszi, jobban érti a világ nagy összefüggéseit, mint a lassú, elpuhult, dekadens fejlett világ - írja a Véleményvezér blog.
Szigorúbban kell büntetni az uzsora-bűncselekményt, és jobban meg kell védeni a tanúkat - mondta Navracsics Tibor a Magyar Rádiónak adott interjúban.
Óriási a felháborodás Ausztriában a kötött árfolyamon történő végtörlesztés magyarországi bevezetése miatt, melyet kényszerátváltásként, illetve kisajátításként is emlegetnek. A külföldi bankok közül Magyarországon az osztrák pénzintézetek a leginkább érintettek.
Nekem most valahogy nincs kedvem végignézni, amint Gyurcsány vádlottból vádlóvá magasodik.
Szép színházat játszott ma a politika napirend előtt. Orbán Viktor kiválóan szerepelt, bravúrosan irányította a figyelmet a számára kedvezőre és terelte el a kellemetlenről – olvasható Török Gábor politológus blogján.